JÁTÉKINFO 2.0 - minden ami telefonos játék!
Játékinfo EXTRA
 
ASZTRO SHOW
 
TELEMEDIA
 
Telejósda
 
TV2
 
RTL KLUB
 
KORÁBBI JÁTÉKOK
 
Cikkek
Cikkek : Palotás Petra babát vár - 2007.12.05.

Palotás Petra babát vár - 2007.12.05.


Palotás Petra és szerelme, Mirko egy éve szerettek egymásba. A fiatalok azóta kétlaki életet élnek, hiszen Petrát Budapestre, a férfit pedig Hamburgba szólítja a munkája. A folytonos ingázás azonban csak megerősítette kapcsolatukat, olyannyira, hogy egy ideje már szerettek volna kisbabát.

 

Petráék álma teljesült: a tévés szíve alatt hordja szerelmük gyümölcsét.

 

- A második harmadban vagyok, és az orvosom azt mondta, hogy hihetetlen szerencsém van. Még egyetlen egyszer sem voltam rosszul, nem émelygek. Mindössze egy kicsit fáradékonyabb vagyok az átlagosnál, de ez természetes. Azt hiszem, ez a baba érzi, hogy nagyon várták őt – nyilatkozta Petra a Netbulvárnak.

 

A kismama elmesélte, hogyan osztotta meg az örömhírt kedvesével.

 

- Mikor kiderült, hogy várandós vagyok, éppen Magyarországon voltam, és csak egy hét múlva találkoztunk Mirkóval. Ám ezt mindenképpen személyesen szerettem volna közölni vele. Alig bírtam ki, hiszen naponta beszéltünk telefonon. Végül, mikor eljött a nagy nap, ajándékot adtam neki: a pozitív tesztet becsomagolva.

 

Petráék már tudják a kicsi nemét, sőt, a nevét is kiválasztották már. Ezeket azonban egyelőre nem szeretné elárulni. Úgy tervezi, hogy tavasszal Magyarországon hozza majd világra gyermekét, utána Hamburgba költözik egy kis „babaszünetre”, hogy végre együtt lehessen a család. Természetesen nem hagyja cserben csatornáját sem, hosszú távon mindenképpen itthon szeretnének berendezkedni.

 
FRISS HÍREK
Friss bejegyzések
2012.06.22. 11:28
2012.02.05. 18:53
2012.01.02. 13:20
2011.12.30. 21:36
2011.12.17. 13:20
 
Üzenőfal
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kérdezz-felelek!

Kérdésed van?
Írj bátran!

Küldj
E-MAILt!

Keress
FACEBOOKon!

 

SZERKESZTŐK:
Peti,  Gergő,
Laci,  Máté

 
Számláló
Indulás: 2007-01-29
 


 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.