JÁTÉKINFO 2.0 - minden ami telefonos játék!
Játékinfo EXTRA
 
ASZTRO SHOW
 
TELEMEDIA
 
Telejósda
 
TV2
 
RTL KLUB
 
KORÁBBI JÁTÉKOK
 
HÍREK

Alexander az Asztro showban

2011.04.27. 15:44, Gergő
Jóslással, sorselemzéssel és szerencsetalizmánnal várta a nézők hívásait Alexander első Asztro show adásában.

Alexander ismerős lehet a jósműsorok nézőinek a számára, hiszen 4 éven keresztül vezette a Telejósda, majd az Ezo.tv adásait. Múltját nem rejtegette, hiszen már a műsor legelején megemlítette, hogy korábban más csatornákon  láthattuk . Elmondása szerint naponta 20-30 telefonáló érdeklődött jövője felől, így 20-25 ezer hívónak jósolt az elmúlt években telefonon keresztül. Felhívta a figyelmet arra, hogy jelenleg az Asztro show percdíja az legalacsonyabb a „szomszédos csatornákhoz képest”.

„Mindent szeretnék tudni!” Jól ismert mondat, amely az utóbbi hónapokban nagyon ritkán hangzott el, hiszen műsorvezetőként nem, csak kisablakos jósként láthattuk. Az RTL Klubon először kaphattak pénz és szerencse energiát Alexandertől azok, akik pénztárcájukat vagy pénzérméjüket a televízió készülékre helyezték. Ezután  öttől visszaszámolt, a nézők pedig egy adott számot belekarcoltak a tévére rakott tárgyba. Emellett Alexander a nézők kérdéseit ősi kelta kártyájának segítségével válaszolta meg.

 
FRISS HÍREK
Friss bejegyzések
2012.06.22. 11:28
2012.02.05. 18:53
2012.01.02. 13:20
2011.12.30. 21:36
2011.12.17. 13:20
 
Üzenőfal
 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Kérdezz-felelek!

Kérdésed van?
Írj bátran!

Küldj
E-MAILt!

Keress
FACEBOOKon!

 

SZERKESZTŐK:
Peti,  Gergő,
Laci,  Máté

 
Számláló
Indulás: 2007-01-29
 


 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.